Timentor Célmeghatározás Az elérhető cél

Az elérhető cél

Az elérhető cél: Így fogalmazz meg helyesen újévi fogadalmakat!

 

Hányszor futottunk már bele abba a pofonba, hogy megfogadtunk valamit amit egy nap, egy hét vagy akár egy hónap után, de feladtunk, így az újévi fogadalmunk ment a levesbe? Az már a jobbik eset, ha legalább van cél ami felé haladunk. Történt ugyanis, hogy ahogy pörgettem a Facebookot, szembe jött velem egy olyan poszt, ahol egy elég sikeresnek mondható szépségiparral foglalkozó szabadúszó posztja lebegett be elém. Ahogy olvastam, csak a fejemet tudtam fogni, amikor azt emelte ki, hogy egy vezetési tanácsadó egyetlen kérdéssel bizonytalanította el és maradt szó nélkül: Mi a célod a következő évre? Folyamatosan szem előtt tartod?Már egy ideje érlelődött bennem, hogy írok egy bejegyzést arról, hogyan érdemes célt kitűzni magunk elé, de ez a poszt elbizonytalanított. Vajon tudatában vagyunk annak, hogy szükségünk van célokra ahhoz, hogy egyre nagyobbra és nagyobbra nőjünk? Azok aki az előbb kérdésre igennel válaszoltak, nekik gratulálok, már csak pár apró finomításra van szükség és sikeres lesz az előtted álló év! Mindenkinek aki fejlődni szeretne az első tippem: 

Tűzz ki célokat!

S.M.A.R.T. cél

Ihletője egy George T. Doran nevezetű úriember, aki 1981-ben tette közzé gondolatait arról, hogyan is kell a menedzsereknek célokat és feladatokat kitűzniük mind maguk mind pedig a cégük számára. Megfogalmaztam egy példamondatot ami tartalmazza mind az 5 kritériumot:

 

A következő évben minden héten legalább háromszor fogok zöldséget ennimert egészségesebben fogok táplálkozni(Munkából hazafelé minden nap egy zöldséges mellett megyek el)

 

 

  1. Specific azaz konkrét. Minél pontosabban tudom megfogalmazni, hogy mit is szeretnék elérni annál könnyebben fogok tenni is érte. Nem jó cél például az, hogy egészségesebben akarok élni. Hogyan? Többet sportolok? Kevesebbet iszok? Nem elég konkrét.
  2. Measurable azaz mérhető. Már pedig én ebben az évben le fogok fogyni! Mennyit? 10 deka már boldoggá tesz? Vagy 10 kilótól akarok megszabadulni?
  3. Achievable azaz elérhető. Hiába akarnék az Amerikai Egyesült Államok elnöke lenni, a jogi korlátozások miatt – valamint további 126 egyéb kompetenciám hiányában – nem lehetek az USA elnöke. Válasszuk olyan célt amelyért küzdeni kell, de elérhető. 
  4. Relevant azaz fontos. Válasszuk olyan célt fejlődésünkhöz, ami számunkra fontos. Ha soha életedben nem sportoltál, akkor ne az legyen a célod, hogy lefutod a Budapest – Bécs maratont, mert nem lesz elég fontos számodra hogy végig motivált maradj.
  5. Time-related azaz határidőhöz kötött. A halogatás legjobb ellenszere, ha határidőhöz kötöd magad. Holnaptól egy éven át minden héten pénteken …….. fogom csinálni ( a pontozott rész szabadon kitöltendő). 

 

Vannak céljaid?

 

Megfelelnek a fent felsoroltaknak? Ha igen, garantálom, hogy el fogod őket érni!

Hogy érzed? Lenne még fejlődnivalód? Kövess Facebookon, Instagramon vagy lépj be a csoportomba!

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük