Épp most is azon agyalsz, hogy hova tetted azt a fránya fájlt, ugye?

Nyugi, nem vagy egyedül –
az online Bermuda-háromszögben én is elvesztettem már pár órát…

Valszeg ülsz a géped előtt, meg van nyitva legalább 8, de inkább 10 tab a böngésződben, van melletted egy füzet, amibe már a jóisten se tudja mikor és mit írtál fel, a gépeden meg van egy mappa “fontos, ne töröld ki” néven, amiben vagy 15 excel tábla van és mindegyik mást csinál.

És akkor még nem beszéltünk a feltöltött fájljaidról, emailjeidről, naptáradról meg a millió Forintos CRM rendszeredről.

Mennyire találtam bele?

Biztos vagyok benne, hogy legalább egyszer megfordult már a fejedben, hogy lehet ezt egyszerűbben is csinálni.

Mert már csak az legalább egy embernyi munkaidőt megzabál, hogy ADMINISZTRÁLSZ és KERESEL.

Jobb helyeken erre már vannak asszisztensek, akik leveszik a válladról ezt a terhet, de ők is csak napi 4-6-8 órában dolgoznak.

Ha neked este 10-kor jut eszedbe egy világmegváltó ötlet és majd szétvet az energia, hogy megvalósítsd, akkor nem lehet előtted akadály, hogy nem igazodsz ki a saját vállalkozásodon.

Ezért van szükségünk az automatizáláson felül most már az AI megoldásokra is.

Hogy a vállalkozásod soha ne aludjon, de te nyugodtan tudj pihenni.

És van egy rossz hírem. Ez csak egyre rosszabb lesz…

Nem lesz soha EGY olyan megoldás és platform, ami mindent IS tud kezelni.

Két választásod van:

megvonod a vállad és elfogadod, hogy napi 4-6 órát lepátolsz ki feleslegesen az ablakon

elkezdesz automatizálni, hogy az adatok és információk önmaguktól a helyükre vándoroljanak.

És tudom… Csak egy sith lord tárgyal végletekben, de itt nehéz középutat találni.

Azzal nem vagy előrébb, “ha csak egy kicsit” automatizálgatsz.

Tök jó érzés dopaminmámorban úszni, amikor látod, hogy a számlázz.hu-ban kiállított számlád adatai automatikusan megjelennek egy excel táblában.

De ez EGY dolog a napi 800 dolog közül.

Ezért van szükséged rám…

Szia, Stipi vagyok.

Veterán projektmenedzser,

A ChatGPT megjelenése óta promptokat klampírozó vállalkozó.

Egyszemélyes hadsereg, akinek ugyanúgy csak 24 órája van, de arra fordítja, hogy neked emiatt kevesebbet fájjon a fejed.

Hogy fogjuk ezt elérni?

Tippem szerint bár élsz-halsz a vállalkozásodért, a fele folyamatod nincs feltérképezve vagy kiépítve.

Amikor valaki feliratkozik hozzád a hírleveledre, akkor van annak bármi folyamata hogyan lesz belőle majd vásárló?

Ha vesz valamit még mindig kézzel állítod ki a számlát?

A tartalmaidat, amit színesen-szagosan posztolsz oly büszkén, bárhol visszaméred, hogy teljesítettek?

Vagy csak ránézel, hogy van rajta 10 like meg 4 komment “oszt jóvan!”

Mi lenne, ha azt mondanám, hogy ezeket a folyamatokat 2 óra alatt fel tudjuk mérni, odanyomom a kezedbe a megvalósítás kulcsát, te meg eldöntöd, hogy megcsinálod magad vagy rám hagyod végül.

Itt most erre van lehetőséged.

Hogy befektess EGYSZERI 2 órát, hogy ezzel hosszútávon nyerj magadnak NAPI 4-et.

Tudom, már nagyon jönnél, de nem tudod a részleteket.

Jelentkezés

ami pofon egyszerű: az oldal alján rákattintasz a "Jelentkezek" gombra, kifizeted az audit árát és már érkezik is automatikusan az időpontfoglaláshoz szükséges link az email címedre.

Eljössz az auditra

Ahol 2 órán át közösen úgy fogunk izzadni, mint finnek a szaunában, de a végére összeáll EGYETLEN alaprajz a vállalkozásod folyamatairól.

Egyben fogod látni, hogy

  • hol milyen adatokat tárolsz (vagy fogsz tárolni)
  • honnan hova kell adatot áttenned
  • mit lehet leautomatizálni és ehhez
  • milyen folyamatokra és szoftverekre van szükséged.

De csak hogy számokról is beszéljünk:

Egy ilyen 2 órás auditnak a díja 29.900 Ft.

De helyezzük egy picit kontextusba ezt az összeget.

Manapság ez egy nagybevásárlás fele.

Kicsivel több, mint egy tank benzin ára.

Egy órányi “tanácsadás” egy biznisz kócsnál.

Tőlem meg ennyi pénzért kapsz:

2 órányi töretlen figyelmet.

Egy teljes rendszer-térképet arról, hogyan lehetne hatékonyan működtetni a vállakozásodat.

Pontos leírást arról, hogy milyen programokra van szükséged és milyen funkciókat kell ellátnia.

Basszus, így hogy leírtam én is elbizonytalanodtam abban, hogy miért is adom ilyen olcsón… Gyorsan jelentkezz addig, amíg fel nem nyomom az egekbe az árát 😀