Hétvégén hazautaztam és meglátogattam a szüleimet, ettem némi házi kosztot (anyu főztje mindig finom).
Szombat este olyan 10 óra körül, amikor éppen elfeküdtem az ágyamon úgy éreztem, hogy még nem igazán vagyok álmos.
Mit csinál ilyenkor egy házas pasi a felesége nélkül?
Naná, hogy elindítja a Pearl Harbort.
Nem erre számítottál, tudom.
Viszont tényleg így történt. Már legalább egy hete motoszkál a fejemben, hogy meg kéne nézni az Oppenheimert és mivel az is ugyanúgy 3 órás, mint a Pearl Harbor, ezért gondoltam letesztelem, hogyan tudom végigülni ezt az időt.
De nem is ez a lényeg. Nem tudom mennyire emlékszel a filmre, de van benne egy olyan jelenet, ami megragadta a fantáziámat és már akkor tudtam, hogy erről fogok ma írni neked.
Nem, nem az ejtőernyők közötti bújócskára gondolok.
Amikor a japánok elkezdik bombázni a kikötőben rostokló hajókat, akkor a kórházat egyből megrohanják a sérültek és az őket támogató társaik.
Mindenhol fájdalomtól sikoltó emberek fekszenek és nem igazán tudják a kórházban dolgozók már ellátni azokat sem, akik éppen előttük vannak. Ez az a pillanat, amikor a nővérek már a saját harisnyájukat adják az orvos kezébe géz helyett.
Ebben a jelenetben azonban egy sokkal fontosabb feladat is elhangzik:
Az orvos ráparancsol a főszereplőnkre Evelynre, hogy menjen ki a kórház elé és kezdje el megjelölni a beérkező betegeket.
Miért olyan égetően fontos ez a feladat?
Szűkösek az erőforrások
A film ezen pontján bebizonyosodik, hogy senki nem volt felkészülve ilyen mértékű pusztításra.
- Nincs elég ágy
- Nincs elég személyzet
- Nincs elég kötszer
- Nincs elég idő mindenkit ellátni.
Az egyetlen logikus és egyben szívszorító döntés, hogy az amúgy is szűkös erőforrásokat nem “pazarolják” azokra, akik már menthetetlenek és nem fordítanak figyelmet a könnyebb sérülésekre, ha őket később is el lehet látni.
Ezért Evelyn kimegy a kórház elé és a helyi katonai rendőrségnek elmondja, hogy senkit nem engedhetnek be a kórházba, akin nincs valamilyen jelölés.
Majd pedig a rúzsával a kezében elkezdi egyesével megnézni az érkezőket és a homlokukra írja az állapotukat jelző betűt.
Borzasztóan szívszorító még filmen is végignézni azt, hogy sérült, még életben lévő emberekről mondanak le, hogy másokat meg tudjanak menteni, de akkor ez volt a helyes döntés.
Kevesebb élet árán többet menthettek meg ugyanannyi erőforrással.
És még mielőtt megkérdőjeleznéd magadban, hogy mi a francért írok neked egy önfejlesztéssel foglalkozó levélben arról, hogy mi is volt a lényege egy filmbéli jelenetnek, húzzunk egy gyors párhuzamot.
a mindennapi feladatvégzésed is olyan, mint a japán támadás alatt álló kikötő
- A kórházban dolgozók (operatív munkát végzők) a vállalkozásod dolgozói – legyél akár egyedül vagy akár alkalmazottakkal.
- Az elérhető gyógyszer és kötszer a naponta munkára fordítható időd.
- A beérkező sérültek pedig a feladatok.
A feladatok (sérültek) is különböző fontossággal (súlyossággal) érkeznek be hozzád.
A kérdés csupán az, hogy te beengedsz válogatás nélkül minden feladatot vagy meghozod azt a nehéz döntést, hogy csak azokra fókuszálsz, amik fontosak, de menthetőek.
Ennek a gondolatnak a logikája mentén jött létre az Eisenhower-mátrix is.
Lehet, hogy már hallottál róla, lehet hogy már a könyöködön jön ki, mert minden wannabe hatékonysági influenszer elmondja legalább egy hónapban egyszer, hogy használd. De azért ismétlésként nézzük át, hogy mi is ez valójában.
| sürgős | nem sürgős | |
|---|---|---|
| fontos | tűzoltás | megelőzés |
| nem fontos | delegálás | kuka |
A mátrix abban segít, hogy a feladatokat tudjad egymáshoz képest priorizálni, azaz fontossági sorrendet kialakítani közöttük.
Olyan ez, mintha megversenyeztetnéd a feladatokat és ezáltal kialakítanál egy egészséges és fair sorrendet közöttük.
Amit viszont senki nem mondd el ezzel a technikával kapcsolatban az az, hogy egytől-egyik mindenki rosszul használja.
Bárhol olvasol róla (kivéve nálam), mindenhol azt mondják, hogy kezdd a tűzoltással azaz a fontos és sürgős feladatokkal.
Még mielőtt ezt jobban boncolgatnánk térjünk egy picit vissza a filmbeli jelenethez, mert többféle módon is lehet értelmezni az ott látottakat a mátrix segítségével.
Az avatatlan szem vs. a szakértő
Tegyük fel, hogy egy katonatárs rátalál egy sérült társára, akinek szemmel láthatóan súlyos sérülései vannak és azonnali segítségnyújtásra szorul.
Számára elsőszámú prioritást élvez, hogy eljuttassa a társát a kórházba, ahol megkaphatja az életmentő segítséget.
Neki ez a feladat fontos és sürgős, vagyis tűzoltás.
Odaérve a kórházhoz, amikor szembetalálkozik főhősnőnkkel, akkor viszont szembesül azzal, hogy mivel a sérülései túlságosan súlyosak, ezért a bajtársa a kórházi lista legvégére került, menthetetlen.
A kórház számára az ő ellátása már se nem fontos, se nem sürgős.
Brutális ezt így leírni is, nemhogy belegondolni.
Viszont a kórház szempontjából az a legfontosabb, hogy megmentsék azoknak az életét, akiknek a sérülései bár súlyosak, de helyrehozhatóak.
Ők azokat veszik előre, akik a megelőzés kategóriában vannak. A helyzetük nem teljesen kritikus, de bármelyik pillanatban azzá válhat.
Ez nem egy mindennapi eset, mégis sokat tanulhatunk abból, hogy ehhez képest mi hogyan is viselkedünk a mindennapi feladatvégzéseink kapcsán.
Egyrészt nincs szűrés:
válogatás nélkül magadra veszel minden szart, csak hogy ne kelljen nemet mondanod valakinek.
Ismerősek ezek a mondatok?
Ügyfél: Szia! Meg tudnád csinálni ezt és azt a változtatást holnapra? Meg vagyunk csúszva és nagyon fontos lenne!
Te: Persze, semmi gond (maximum nem alszok – gondolod magadban)
Félretéve azt, hogy az ilyen megkeresésre néha meg kell vetned a sarkadat és azt mondani, hogy “holnapra nem, de ekkorra viszont igen”:
Ha a napodat amúgy is teljes kapacitásra töltöd hova fogod még beszuszakolni az ilyen semmiből előtörő igényeket?
Oda lyukadunk ki ismét, hogy
tervezz kevesebbet és teljesíts túl. Ne pedig fordítva
Alapvetően fordítva vagyunk bekötve.
Az utolsó utáni másodpercet is szeretnénk kipréselni munkára már reggel, aztán amikor kapunk ilyen teljesen teljesíthetetlen kéréseket, akkor az addig is feszített napot és mégjobban túlfeszítjük.
Ebből lesznek aztán
- az éjszakába nyúló munkák,
- a kialvatlanság
- általános fáradtság
- csökkent koncentrációs képesség
- megnövekedett stressz és
- kiégés
Mennyivel egyszerűbb kevesebbet vállalni naponta (helyet hagyva a szüneteknek, pihenésnek), hogy a szekrényből kieső csontvázaknak is legyen még helye a mindennapokban?
Másrészt azokat a feladatokat vesszük előre, amik már majdnem a menthetetlen kategóriában vannak.
Nekiállunk hevesen tüzet oltani, hogy aztán másnap megint tüzet olthassunk.
Ez egy soha véget nem érő körforgás, mert mindig lesznek olyan feladatok, amik szépen lassan bekúsznak a tűzoltásba. Mert ha nem foglalkozol vele időben, akkor bizony nem sürgősből hirtelen azzá válhat.
Néha egyszerűbb lemondani tűzoltás jellegű feladatokról, hogy az erőforrásainkat a valóban fontos, de még bőven időben lévő feladatokra koncentrálhassuk.
És ez a gondolat nem egyedi.
A sakkban például vezéráldozatnak hívják.
Ez egy olyan lépés, amikor egy magas értékű bábudat beáldozod, hogy ezzel előnyt csikarj ki magadnak a táblán.
Nem olyan ördögtől való tehát az, ha úgy szabadulsz ki a mindennapi tűzoltás mókuskerekéből, hogy veszel egy nagy levegőt és legyintesz azokra a feladatokra, amik égetik a talpad és inkább azokkal foglalkozol, amik még menthetőek.
És még mielőtt mennél kukoricára térdelni a sarokba, hogy “de hát ez csak halogatás”, szeretnélek megnyugtatni, hogy felnőtt, felelős döntést hozni azzal kapcsolatban, hogy egy feladatot nem csinálsz meg, de HELYETTE egy másikat fogsz elvégezni, nem halogatás. Amikor mindenféle logikus ok nélkül csak egyszerűen nem csinálsz meg valamit, az a halogatás.
Mit tudsz holnaptól jobban csinálni, hogy stabilabbak legyenek a mindennapjaid:
- Nem engedsz be akármilyen feladatot csak úgy a napodba (tervezel és döntesz)
- Lemondasz arról, hogy mindenkinek a kedvére tegyél és végre a saját idődet és kapacitásodat helyezed előtérbe (visszautasítasz teljesíthetetlen kéréseket)
- A menthetetlen feladatok helyett azokra fókuszálsz, amiket ha időben elvégzel nagy hatással lesznek a saját életedre vagy az ügyfeleid életére.
- Az adott napon elvégzendő feladatok mértékét alultervezed, hogy a plusz idődben túl tudd teljesíteni, amit terveztél, ha úgy döntesz
- Megérted és elfogadod, hogy nem lehet feladatokat és időt ösztönösen tervezni. Erre időt és energiát kell fordítani.
