Döntsük el gyorsan, hogy vajon az eheti bejegyzést végig kell-e olvasnod, vagy egyből mehet a kukába.
Történt-e már veled hasonló:
- tudtad mit kell csinálnod
- millió+1 alkalommal elvégezted már
- fontos lett volna, hogy kész legyél vele
DE MÉGSEM TUDTAD RÁVENNI MAGAD.
Ha igen, olvass tovább.
Ha nem, zárd be, töröld, gyújtsd fel vagy ezek bármelyik kombinációját alkalmazva szabadulj meg ettől a bejegyzéstől.
Első körben fontosnak érzem tisztázni, hogy az önszabotázs ezen szintje már bőven pszichológiai szakterület. Nem is szeretek vele foglalkozni, mert nem érzem magam komfortosnak egy olyan témában, amihez kell a magasabb szintű képzettség.
Viszont ma reggel, amikor bementem a coworking irodába Veszprémben, Ádám azt mondta, hogy ez érdekli.
Szóval most ezt a témát vesszük jobban górcső alá, mégpedig a saját tapasztalatom alapján.
Mert magamat már meghackeltem ezen a téren és lehet, hogy neked is segítség lesz majd, ha leírom, hogy nekem mi-miért működik.
Intermezzo vége
Arra már jóideje rájöttem, hogy a halogatási kényszerem és a feladattal kapcsolatos érzéseim között elég erős kapcsolat van.
Mármint, minél jobban gyűlölöm a feladatot, ami előttem van, annál kevésbé szeretném egyáltalán elvégezni.
Ez a kisgyerek és a spenót tipikus esete.
Te szülőként tudod, hogy a spenót tele van hasznos anyagokkal, amire a gyerekednek szüksége van. Szívedet-lelkedet beleteszed, hogy még ízre is élvezhető legyen.
De nincs az a mennyiségű repülőzés, anya kedvéért, apa kedvéért, amivel rá tudod venni a gyereket, hogy kinyissa a száját.
Mert számára az csak egy zöld trutyi, aminek még ráadásul számára sz*r íze is van.
Logikusan ő az elkerülést választja.
Nem nyitja ki a száját, elfordítja a fejét, mutogat a csokira, hogy inkább azt kérne.
Bármit megtesz azért, hogy meggyőzzön téged, hogy a spenót az nono.
Most képzeld el, hogy az agyad egyszerre a gyerek és a szülő is egyben.
A logikus, értelmes és tapasztalt felnőtt agyad tudja, hogy az a bizonyos feladat (helyettesítsd be ide, amit már egy ideje tologatsz) egy szükséges dolog.
Az érzelmi alapon működő gyermeki agyad pedig próbálja a lehető legélvezetessebben eltölteni a napját.
Itt ütközik össze a két gondolat.
Észrevettem ugyanis magamon, hogy abban az esetben, ha egy számomra kellemetlen feladatot kell megcsinálnom, akkor a világ végéig képes vagyok halogatni.
De legalábbis az utolsó pillanatig, amikor még fizikailag el tudom végezni.
Tudod, mint amikor az érzékeny fogaddal még nem mész el a fogorvoshoz, csak akkor, amikor már nem tudsz aludni tőle, annyira fáj és kiderül, hogy 3-4 alkalommal kell izzadnod a székben, amíg megcsinálja a gyökérkezelést.
Oké Stipi, értem a példát, haladjunk. Mi a megoldás? – villanhat át az agyadon.
A megoldásom kétlépéses.
- Tervezés és
- Elszámoltatás
A nemrégiben elhunyt Nobel díjas Daniel Kahneman a Gyors és lassú gondolkodás c. könyvében már leírta, hogy miért fontos az első.
Nem olvastad?
Összefoglalom neked 3 mondatban. Aztán olvasd el te is, mert 3 mondat (és amúgy bármilyen rövidített változat, kivonat és egyéb 5 perces gyorstalpaló) a nyomába nem ér az eredeti anyagnak.
Az előbb már mondtam, hogy az agyadnak kétféle gondolatmenete van. A lassú, logikus és a gyors, érzelmi.
Azzal, hogy előre eltervezed (lassan, logikusan), hogy a napod során milyen tevékenységeket fogsz elvégezni el tudod kerülni, hogy egyik feladatról a másikra ugrálva érzelmi alapon és gyorsan hozd meg azt a döntést, hogy mi legyen a következő lépés.
Reggel leülsz, tervezel.
Nap közben megvalósítasz.
Na jó Stipi, de amikor neki kell állni a feladatnak, akkor még mindig bekapcsolhat a gyors gondolkodás és az elkerülés. – mondhatod magadban.
És nagyon igazad van.
Ezért nem elég önmagában a tervezés, ha nincs benned elég önfegyelem.
Mondjuk annyi, mint egy 8 danos karatemesterben.
Mert mind emberek vagyunk, mind képesek vagyunk elcsábulni.
Viszont tudod mi az, ami elől foggal-körömmel kaparva menekülünk?
A nyilvános leégés.
Ezért van az, hogy abban a pillanatban, amikor a reggel összetett tervedet megosztod valakivel motiváltabb leszel abban, hogy meg is csináld.
Gyakorlatilag erre a gondolatra építettem fel a napi 1% közösség alapjait, ahol pont múlt héten az egyik tagunk a következőt mondta egy napi összefoglalóban:
“Volt mára egy nagyon fontos feladatom, amit csak azért csináltam meg végül, mert felírtam ide a listára.”
Mert azokban a pillanatokban, amikor neki kell állni a feladat elvégzésének és épp bekapcsolna a menekülési kényszer be fog kapcsolni egy másik gondolat is.
Mégpedig az, hogy “de akkor mit fognak szólni a többiek”.
Többek között ezért merem bátran állítani, hogy a napi 1% közösséggel nem tudsz veszíteni.
Ha csak láthatóvá teszed (magadnak és mindenki másnak a közösségben) a feladataidat, akkor
- tervezel
- motiválod magad tudat alatt is az elvégzésre.
Az agyunk egy csodálatos részünk, de néha kell, hogy kicselezzük.
Gyere, csatlakozz hozzánk és segítünk a következő szintre lépni a vállalkozásod életében anélkül, hogy bele kelljen szakadnod a munkába.
