Élénken emlékszem az első hétre, amikor elkezdtem egyetemre járni Veszprémben.
Hasonlóan forró kora őszi napon költöztem be az albérletbe, ahol az egyik albérlőtársam már kipakolva várt. Fent a tetőtérben volt a szobánk, hárman osztoztunk egy közös téren és egy vizesblokkon.
Nem éppen a luxusban, de 5 percnyi sétára laktam az egyetem minkét kampuszától.
Minden a kezemben volt ahhoz, hogy sikerre vigyem az első évemet.
- A mintatanterv szerint előre felvették a tárgyaimat, nekem csak a gyakorlatokat kellett hozzáigazítanom,
- A beiratkoztatást egyetlen óra alatt központosítva megoldották
- Megvolt a magamhoz való eszem, hogy átrágjam magam bármilyen tárgyon. (kivéve a statisztikát)
Mi volt mégis az egyetlen dolog, ami meggátolt abban, hogy sikerre vigyem az első évemet?
Én magam.
Vagyis egészen pontosan az, hogy bár először viszonylag nagy lendülettel jártam órákra egy idő után rájöttem, hogy az előadásokat ki lehet hagyni, a vizsgákra lehet utólag is készülni, a zh-ra az anyagokat másoktól elkérni.
Előtört belőlem az a lusta és nemtörődöm énem, aki mindent az utolsó utáni pillanatra hagy, mert úgy gondolja, hogy majd úgyis megoldja, ha már nagyon ég a lába alatt a talaj.
Ebben az esetben viszont teljesen más történt.
Az első félévem végén 4 tárgyat teljesítettem összesen a 12ből, ráadásul ebből egy sem volt az akkori fő szakomhoz tartozó alapozó tantárgy. Azokkal a tárgyakkal nem sikerült egyáltalán haladnom, amivel igazán kellett volna.
Egy évvel később kirúgtak az egyetemről és teljesen tehetetlenül ültem a gyerekkori szobám ágyának a sarkán azon morfondírozva, hogy vajon most mihez fogok kezdeni az életemmel.
20 évesen ezeket a kérdéseket feltenni magadnak és megpróbálni megválaszolni nem volt egyszerű feladat.
Egy dologban akkor is biztos voltam és máig az vagyok.
Többre vagyok képes, mint hogy valakinek az alkalmazottja legyek és egy lélektelen irodai taposómalomban húzzam az igát, hogy utána élhessem azt az életet, amit igazán szeretnék.
Azon az ágyon ülve megfogadtam valamit, ami a mai napig adja a hajtóanyagot minden nap, amikor felkelek és nekiállok dolgozni.
Ha én nem csinálom, más nem fogja helyettem megcsinálni. Nincs megvásárolható siker, nincs rövidebb út, nekem kell jobbnak lennem mindenkinél.
Fél évvel később újra ott álltam az egyetem kapujában, egy teljesen más szakon, teljesen más körülmények között és teljesen más gondolkodásmóddal.
És bár továbbra is voltak nehézségeim, a két éves alapozó képzésemet pontosan két év alatt el is végeztem.
De a legtöbbet mégsem maga az egyetem tanította.
Persze, baromira fontos,
- hogy az ember átlássa a közgazdaságtan alapvető működését,
- értse a pénzügyi összefüggéseket
- tudjon beszélni nyelveket
Egy dolgot viszont nem “csak” az egyetem tanított meg, hanem a kollégium, ahol laktam, a barátaim, akiket ott ismertem meg és akiket a mai napig fontosnak tartok az életemben:
Az eredmények és sikerek alapja a következetesség, rendszerezettség.
Tudod mi választotta el a 4 tantárgyat teljesítő énemet a mostanitól?
Hogy megértettem mennyire fontos az, hogy legyenek rendszerek körülötted.
Az egyetemi éveim alatt olyan rendszereket kellett kiépítenem, amik
- segítettek a jegyzetelésben
- segítettek a tanulásban
- segítettek a gyakorlásban
Ma, vállalkozóként nincs nagy különbség:
- kell egy rendszer, ami kézben tartja a mindennapi teendőimet
- kell egy rendszer, ami kezeli az eseményeimet, megbeszéléseimet
- kell egy rendszer, ahova le tudom írni a gondolataimat.
és ha ezek a rendszerek megvannak, akkor azokat rutinszerűen kell alkalmaznom.
Nem lehet megállni és feltenni a kezünket, mondván: “Na, de jól néz ki ez a feladatkezelő! Megyek is Netflixezni”
Mert akkor csak annyit értünk el, hogy kidobtunk egy rakás időt az ablakon a rendszer felépítésével, amit utána nem is használunk.
És még mielőtt sikítva rohannál világgá, hogy megint itt van egy idióta, aki rendszereket akar neked letuszkolni a torkodon, szeretnélek nagyon gyorsan megnyugtatni, hogy itt nem arról beszélek, hogy tanulj meg egy 800. szoftvert használni ahol pipálni tudod a feladataidat.
Itt arról beszélek, hogy kell valami, ami segít rendet tartani a fejedben.
Egészen pontosan segít kiüríteni a fejedet.
Történt már veled olyan, hogy túl sok mindent akartál egyszerre megcsinálni és ezért csalódás lett a nap vége?
Az ügyfeleim jelentős része folyamatosan arról számol be, hogy a mindennapokat átjáró probléma, hogy túl sok a feladatuk és bizony van, hogy annyira eltelnek velük, hogy inkább nem is csinálnak semmit.
Ez az az állapot, amikor rágondolni se bírsz a munkára, annyi van és inkább elmerülsz a telefonodban, hogy nehogy véletlenül eszedbe jusson az a rengeteg feladat.
De akár hiszed, akár nem: Nem az a baj, hogy túl sok a feladat.
egyszerűen mentálisan gyenge vagy, hogy meghozd a helyes döntést.
Szarul hangzik, tudom, de ez az igazság.
Végeztek anno egy kutatást, amiben két teljesen egyforma lekváros standot vittek ki egy kézműves vásárra. A két stand között csupán annyi volt a különbség, hogy az egyikre 7 különböző ízű lekvárt raktak ki kóstolásra és vásárlásra, míg a másikra tizenötöt.
Tippelj, hogy melyik standról kóstoltak és vettek több lekvárt!
Arról, ahol kevesebb volt.
Miért?
Mert már rágondolni is megterhelő, hogy 15 féle különböző lekvárt egyesével végignézzek.
Egyszerűbb úgy dönteni, hogy nem döntök.
Ezt hívják döntési paralízisnek.
Szóval ne izgulj, ha előttem is lenne 100 különböző feladat, akkor én is gyenge lennék hozzá, hogy kiválasszam a megfelelőket.
Ezért van egy olyan rendszerem, ami észben tartja helyettem az összes feladatomat és amiből én kiszűröm az adott napra vonatkozókat.
- A feladatkezelőm a teljes lekváros stand,
- A napi feladataim a különböző ízek,
- Az adott napi feladataim pedig a pultra kirakott kóstolók.
Így egyszerűbb dönteni azzal kapcsolatban, hogy mit is akarok megcsinálni.
Reggel, amikor leülök dolgozni, nem 100 különböző feladatot kell átnéznem, hanem csak azokat amiket arra a napra terveztem vagy idő közben bukkantak fel.
Nap közben, amikor beesik egy új megkeresés, nem arról kell döntenem, hogy melyik ujjamba harapjak bele, hogy válaszoljak rá, hanem “csak” két feladat között kell döntenem, hogy melyik a fontosabb:
Az, amelyik éppen előttem van, vagy az, ami újonnan előkerült.
Ezért kell neked is dolgoznod azon, hogy megkönnyíts magadnak a döntést, hogy éppen aktuálisan mivel is kell foglalkoznod.
Ne 100 dolog közül válogass, hanem szűkítsd le emészthető mennyiségre.
Ha pedig úgy gondolod, hogy szükséged van segítségre, keress meg és segítek felépíteni a rendszeredet.
