Mióta az eszemet tudom, azóta körülöttem mindenki reggel 8 és délután 4 között dolgozott kisebb nagyobb eltérésekkel. Igen, ez azt is jelenti, hogy kevés vállalkozó volt eddig a közvetlen környezetemben, akik meg tudták volna mutatni azt, hogy ezt máshogy is lehet. A mai napig azonban egyáltalán meg sem fordult a fejemben a gondolat, hogy megkérdőjelezzem a “nyolctólnégyig” létjogosultságát, holott már több olyan kutatás is mutatja az elavultságát, amit vállalkozói szinten könnyebb beépíteni a mindennapokba. De először egy kis történeti áttekintés.
A vasárnapot talán viszonylag keveset kell magyarázni, hogy miért számít munkaszünetnek. Legfőképp a Bibliából eredeztethető, hogy ha Isten is megpihent a hetedik napon, akkor nekünk halandónknak is kijár a pihenés a hét legalább egy napján. A szombati munkaszünet története viszont már egy kicsit érdekesebb.
Az ipari forradalom idején igenis elterjedt volt az a fajta hozzáállás, hogy csak a vasárnap legyen munkaszüneti nap. Az angol munkásosztály ezért nagyon sokszor a hétfői napon elég másnaposan érkezett meg a munkahelyére, mert nem igazán volt ideje kipihenni azt a dorbézolást, amit az egyetlen szabadnapjukon megengedhettek maguknak. A legtöbb gyárvezető belátta, hogy semmi értelme annak, hogy a munkások kialvatlanul, munkára alig képesen alulteljesítenek a hétfői napokon ezért elindultak abba az irányba, hogy a szombat is legyen kiadva munkaszüneti napnak, hiszen akkor már van egy napnyi pihenési idő, amikor az éjszakázást ki lehet heverni.
Az igazi áttörés azonban Henry Ford nevéhez fűzödik, aki nem pusztán a maligángőzben úszó munkásai miatt tért át a heti 5 napos munkarendre. Rájött ugyanis, hogy a saját üzleti céljait korlátozza azzal, hogy nem ad lehetőséget a munkásoknak szabad időtöltésre. Minek vegyen autót magának az, aki egyébként csak egy napot tud szabadon eltölteni, azt is legfőképp az éjszaka kihevrérése szánja. Azzal, hogy több szabad teret adott az embereinek az idejük szabad eltöltésére bővítette a saját célközönségét is.
Az amerikai törvényekbe viszont nem került be a munkarend szabályozás egészen 1938-ig, amikoris életbe lépett a Fair Labor Standard Act, ami szerint egy héten 5 nap kiosztása lehetséges, maximum 40 órában.
Ízlelgessük egy kicsit ezt a dolgot.
2020-ban valami olyan szabályozza az életünket, amit anno 1938 körül szabályoztak le. Ez alatt a 80 év alatt nem csupán a munka világának teljes képe változott meg, hanem a munkát körülölelő technológiák fejlettségi szintje. Nem is beszélve arról, hogy mennyivel többet tudunk mára már a döntéshozatali képességeinkről, viselkedésünkről, stratégiai gondolkodásunkról.
A kérdés, ami jelenleg felmerült bennem, hogy vajon szükség van-e a megkérdőjelezésére ennek az egész rendszernek?
Azért lássuk be, ez egy világszinten mindenhol elfogadott standard. Ha nem működne már bőven összedőlt volna a világgazdaság és egy cég ha ki akarna lépni ebből a mókuskerékből akkor a saját munkáját tenné csak nehezebbé, mert lehetetlen több országot átívelő kapcsolatokat fenntartani egy rugalmasabb munkabeosztással.
Pedig valaminek előbb-utóbb változnia kell, legalábbis erre utal John Keynes közgazdász írása, ami szerint 2030-ra az átlagos heti munkaidő 15 órára fog csökkenni.
Hát, nem vagyok jós, de nem látom, hogy 10 év alatt hogyan fogunk eljutni erre a szintre. A gondolatának alapja az volt, hogy a technológia fejlődésével párhuzamosan csökkenteni fogjuk a munkaóránk számát is. De ez valóban így van? Mondhatjuk-e, hogy a technológiának köszönhetően kevesebbet dolgozunk? Ha azt a példát hozom, hogy a mesterséges intelligencia és automatizálás mennyivel könnyíti meg a munkát – vagy váltja ki teljesen – akkor világos, hogy ez az állítás igaz. Viszont ott van ennek a dolognak az árnyoldala is, amikor még este 11-kor olvasod az emailjeidet, mert jött az értesítés, hogy a főnököd főnökének a főnökének sürgősen kell valami holnap reggelre.
De azért voltak úttörő kísérletek is ebben a témában. Ilyen volt a Microsoft kísérlete is, ami szerint a japán cégénél 2300 embernek 5 héten keresztül 5 szabad pénteket is biztosított a hétvége mellé. Ezzel próbálták lemodellezni, hogy milyen lenne egy 4 napos munkahét. Az eredmények elképesztőek voltak. A cégnél dolgozók produktivitása 40%-kal emelkedett a megelőző időszakhoz képest. Valamiért mégsem terjedt el a módszer világszinten, sőt a Microsoft a próbaidőszak leteltével nem is hosszabbította meg a kísérletet. Bár hivatalos publikációt nem találtam róla, az indok valószínüleg az, hogy a munkavállalók a Hawthorne-effektus csapdájába estek. Mivel tudták, hogy egy kísérlet részei, aminek a végcélja az, hogy a jobb teljesítményt bizonyítsák, ezért a kísérleti időszakban álhatékonyságot mutattak és inkább széthajtották magukat csak azért, hogy hosszútávon élvezhessék az eredményeik jobbító hatásait.
Azonban amellett, hogy ennek a szabályozásnak vannak hibái, mégis sokban segít az emberek mindennapi boldogulását. A Parkinson-törvény szerint ugyanis
A munka kitölti a rendelkezésre álló időt.
Vagyis, ha nem szabsz határt a munkaidődnek, akkor hajlamos leszel arra, hogy addig dolgozz, amíg teljesen ki nem merülsz benne. Ez az a pont, amit a vállalkozóknak el kéne csípniük az alkalmazotti munka világából, hiszen sokszor tapasztalható, hogy akár hosszú éjszakákon keresztül is dolgoznak, ahelyett, hogy letennék időben a munkát. És persze érthető, hiszen vállalkozóként annyit keresel, amennyit dolgoztál és mindenki minél többet szeretne hazavinni. De ettől függetlenül nem mehetünk el a társas kapcsolataink, a szórakozás és a pihenés mellett, amire ugyanúgy időt és energiát kell fordítani, csak az nem hozza a pénzt, hanem épp ellenkezőleg, inkább viszi.
De akkor mégis mi a jó megoldás? – tehetjük fel akár közösen is a kérdést.
Azt már többször és többen is megénekelték, hogy attól függően, hogy milyenek az alvási szokásaink, a napunk során más és más ütemben ingadozik az energiaszintünk. Biztos te is hallottál már arról, hogy valaki éjszakai bagolynak vagy pacsirtának hívja magát. Azzal, ha a munkaidőnk kötött és fixen 8 órát kell benn lennünk adott időszakban (8-16), pont a személyes preferenciánkból adódó rugalmasság veszik el a folyamatból. Szellemi foglalkoztatásban szerencsére sok helyen elterjedt megoldás a törzsidő használata, ami rugalmasságot ad ehhez a rendszerhez, hiszen ha én inkább bagoly típus vagyok, akkor igazíthatom a beérkezésem a törzsidő legvégére is. Másik oldalról viszont a munkatársak, partnerek, ügyfelek erre nem feltétlenül tudnak tekintettel lenni, mert ha nekik meg a reggel 8 órás megbeszélés a megfelelő, akkor már bukott a történet. Magadra erőszakolni egy korábbi kelést meg nem hatékony a saját munkád tekintetében. Ennek a feloldására az egyetlen jól használható módszer, ha blokkolod az idődet a beérkezésedig.
Vállalkozói oldalról pedig ahogy már feljebb is írtam meg kell tanulnunk átvenni a lezárás módszerét. Nekünk aztán tényleg minden adott, hogy akkor dolgozzunk, amikor akarunk és teljes mértékben figyelembe tudjuk venni a saját napi energiaingadozásunkat. Simán megteheted akár azt is, hogy 12 és 16 között pihensz, töltődsz és 16 és 20 között dolgozol még egy blokkban. A lényeg, hogy magadhoz igazítsd mikor dolgozol és mikor nem.
