Új év – új én

Az újévi fogadalmak

Az egész világon nagy kultusza van annak, hogy újévre fogadalmakat teszünk. A legtöbb esetben azonban ezek elhalnak. Ha te is jártál már így, érdemes végigolvasni az alábbi blogbejegyzést, hogy jövőre büszkén tudjad azt mondani: “Idén megcsináltam!”

Vegyük hát sorra, mi is történik velünk az év során, abból kiindulva, hogy van egy határidőnk, amit nem tudunk sehova mozgatni. 

Az év vége

 

Ahogy egyre közeledik az év vége, egyre többen adjuk arra a fejünket, hogy azon gondolkozzunk, mit fogunk változtatni jövőre. Az év első napja mindenki fejében egy új lehetőséget jelent. Azt, hogy magunk mögött hagyhatunk mindent, amit ebben az évben történt velünk és 365 (esetünkben 366) új esélyt kapunk arra, hogy javítsunk a helyzetünkön. Ebben az időszakban jellemzően arra fordítjuk az energiáinkat, hogy feltöltődjünk és tervezzünk. Itt már túl vagyunk azon a ponton, hogy bármit meg akarjunk valósítani abból, amit erre az évre terveztünk. Túl közel a határidő, így csak a kényelmetlen beismerés és jobb esetben a hála marad. 

 

A mítikus január 1.

 

Kisebb vagy nagyobb alkoholmámorban belevetjük magunkat az új évbe. Szerencsére már legalább egy hete eldöntöttünk legalább 3 dolgot, amit ezen a napon fogunk elkezdeni. Pechünkre azonban nem vagyunk rá felkészülve. A boltok, szolgáltatóközpontok zárva, mi magunk pedig fáradtak vagyunk az előző este miatt. Nem baj, majd holnap! Hja, csak hát ha már az első nap kibújtál a felelősség alól vajon milyen gyorsan fogsz kibújni alóla a másodikon vagy a harmadikon.

 

A jobbik eset, hogy felkészültél és még fáradt sem vagy. Sőt, mondhatni meg akarod váltani a világot. Természetesen egy nap alatt. Bármi is legyen a fogadalom nekiugrasz, hiszen a motivációd az egekben van. Ebben az állapotodban csupán a kitartásod a kérdés. Ha elég elhivatott vagy, akkor el tudod juttatni magadat odáig, hogy szokássá alakuljon, amit csinálsz. Ha a feladat, amit kitaláltál nem elég fontos számodra, akkor a motivációd csökkenésével a feladat is egyre lejjebb fog kerülni a fontossági listán.

 

Pár hónappal később

 

Mire idáig elérsz, fog igazán elválni, hogy mennyire időtálló a fogadalom. Azok, akik már elsején elbuktak nagy valószínűséggel már arra sem emlékeznek, hogy mi volt a fogadalom az új évre. Azok, akik belevetették magukat a megvalósításba, pedig már tudják, hogy a helyes döntést hozták-e meg vagy nem.

 

Nem szégyen beismerni, ha rossz volt a döntés. De csak akkor vagy hiteles, ha meg is próbáltad!

 

Azok, akik megpróbálták, de elbuktak már jóval előrébb vannak, mint akik meg se próbálták. Tudják, hogy mi nem működött és hogyan lehet rajta javítani. 

A nyerő stratégia

TERVEZÉS
FELKÉSZÜLÉS
KÍSÉRLETEZÉS
ÉRTÉKELÉS

1) Legyen egy kész terved arra vonatkozólag, hogy mit szeretnél pontosan véghezvinni. Arról, hogyan érdemes célokat meghatározni, már írtam korábban egy blogbejegyzést Az elérhető cél néven.

 

2) Sok esetben nem elég tervezni, azt is meg kell vizsgálni, hogy vajon rendelkezésre áll-e minden a megvalósításhoz. Ha egészségesebben szeretnél étkezni, akkor érdemes átvizsgálni a készleteket és előre beszerezni az alapanyagokat. Ugyanez igaz arra is, ha el szeretnénk kezdeni edzeni. Nyitva van egyáltalán az edzőterem? Nézzünk mindennek utána.

 

3) Harmadik lépésként ugorjunk fejest a fogadalomba és kísérletezzünk. Kezdjük kicsiben és növeljük a terhelést addig a pontig, amíg még úgy érezzük nem terhes az új tevékenységet beiktatni a mindennapjainkba.

 

4) Amikor úgy érezzük, hogy megingunk, álljunk meg és értékeljünk. Gondoljuk át, hogy miért választottuk az adott tevékenységet fogadalomként? Hogyan gondolkodunk róla jelenleg? Újra ezt választanánk? Ha igennel válaszolnál az utolsó kérdésre, akkor szedd össze magad és csináld tovább. Minden új szokás kialakításánál van egy mélypont, amit át kell vészelni. Ha viszont nemmel válaszolnál, akkor nézd meg, hogy milyen másik tevékenységgel tudod kiváltani a jelenlegit. Kezd újra a kört, de ne várj vele jövő Karácsonyig. 

Hogy érzed? Lenne még fejlődnivalód? Kövess Facebookon, Instagramon vagy lépj be a csoportomba!